1. fejezet: A megkeseredett írónő

Amikor írom ezek a sorokat, már pár hónapja betöltöttem a harmincat és egyedül élek. Illetve nem egészen egyedül hisz itt van nekem Eddie a vén teknősöm. Ő az egyetlen akit megtűrök magam mellet, mert igazából gondozni nem sokat kell, nem szól bele az életembe, nagyon jó hallgatóság és tutira nem beszél vissza. Ez a legnagyobb előnye, hogy nem pofázik, hiába is kérdezik. Mindig ott csücsül kényelmes a kis akváriumában vagy terráriumban fasz se tudja hogy nevezik ezeket már.

Én meg itt ülök ennél a redvás asztalnál és a laptopomat bámulom, amin a szövegszerkesztő van megnyitva, most is csak azért van oda szerkesztve pár sor, mert írok jelenleg is, bár nem éppen a legértelmesebb szöveget. Közben szívom a cigim, Nelly Furtado Turn Off The Light című számát hallgatom és a üst úgy ringatózik a szemem és a képernyő között, mintha csak a szám ritmusára tenné.

Pedig már rég leszoktam a dohányzásról, mert hülyeség és egészségtelen, de mára már rohadtul leszarom. Igazából 3 éve szarok mindenre. Akkor megváltozott az életem, amit addig építgettem és terveztem, de lehet hogy így kellett lennie. Nem mintha hinnék a sorsban, vagy bármi efféle baromságban. Régen talán hittem és érdekelt is, de harminc éves koromra már jól tudom még ez sem segít rajtam.

Mert miért is segítene? Rólam van szó... Jellemző... Most is írom itt a szánalmas önsajnálatom, ahelyett, hogy a munkámra koncentrálnék. Igen, bármily meglepő munkám még van, még ha az egy kis szaros állás is éhbérért, egy egoista, önző, mocskos rohadék főnökkel ráadásként. Az is állandóan csak csesztet a hülyeségeivel is, hogy: "Miért nem írtad még meg a cikket a butikok árleszállításáról?" Ja, mintha én ebben a témában otthon lennék, mintha valami ostoba pláza picsa lennék, aki állandóan a butikokat bújja és szórja a lóvét. Hát nekem speciel nincs miből szórni, mert apuci és anyuci annak idején nem rakott alám egy kéglit meg egy kocsit, meg nincs egy bikám sem - aki persze csak külsőleg az, az ágyban meg inkább csak egy marha, meg amúgy is - aki finanszírozza a kis shoppingolásom.

Na nem mintha nem lehetne, rögtön itt van például a főnököm, a nyáladzó és gusztustalan perverz, aki 47 éves kora ellenére még mindig azt hiszi, hogy valami fiatal kis csődör, pedig a legtutibb forrásból tudom, hogy a kék gyémántból neki hármat kell bevennie minimum, a 20 másodperces élvezetért... (Nem mellesleg egy icipicit nős a szentem, bár azt hallottam, az asszony alkoholista, na nem mintha ez bármit is változtatna a dolgokon.) Kösz én ebből nem kérek, pedig felajánlotta, hogy emeli a bérem és írhatok olyan cikket amit akarok, ha szétdobom neki a lábam az asztal tetején és ő azt művelhet velem amit csak akar. Nah persze ebből sem kértem és, hogy ezt nyomatékosítsam is még pofán is vágtam amikor az ocsmány kezeivel hozzám ért. Hát ezért tartok most ott a melóban, ahol. Jó persze jogos a kérdés, hogy miért nem keresek másik állást, de hát ebben a világban minimum 100 imát el kellene azért mondanom, hogy egyáltalán van állásom és nem a híd alatt csövezek, vagy a sarkon árulom magam latex ruciban még gusztustalanabb kéjenceknek.

Persze a kolléganőm első szóra szét dobta a lábait - mellesleg megjegyzem, nem hiszem hogy valaha is egymás mellett lettek volna neki - és hiába dolgozik csak ott fél éve (én meg 4 éve 7 hónapja, két napja, na nem mintha számon tartanám), háromszor annyi fizetést kap mint én és persze a legjobb anyagokat és témákat ő kapja. Jó azt is hozzáteszem ő még csak 24 éves, egy igazi bombázó nagy barna fürtökkel a fején (na meg szőke aggyal), méretes dudákkal, ami persze szilikon és szolárum barnított bőrrel. Egyáltalán azt sem értem mit keres nálunk, na de mindegy. Igazából semmi bajom nincs vele, legalábbis addig amíg nem szól hozzám. Persze ő azt hiszi - bár nem tudom miből vonta le ezt a következtetést, hogy mi vagyunk a "legszupibb barinők a világon és ez már örire így marad". (Így tudtam meg a kék gyémántos sztorit is, bár e nélkül az információ nélkül tudtam volna élni, meg anélkül is ahogy ezt a csaj előadta.) Bwlááá... Hánynom kell tőle.

Na de vissza az aktuális melómhoz - közben eloltottam a cigim és már gyújtom is a másikat, kell ez ilyen sorok leírása után - épp várom a csodát, hogy megszálljon az ihlet a témával kapcsolatban. A cikkíráson kívül természetesen próbálkoztam mással is. Belevetettem magam a regényírásba, de igazából csak a címig jutottam el. Nem jutott semmi izgalmas, vagy legalább valami vicces az eszembe, így azóta is van egy fájl a gépemen aminek csak címe van, de tartalma nincs. Ehhez is várom a csodát, ami valahogy nem akar jönni.

Ááááh... A picsába, de megijedtem. Rezget ez a nyamvadt mobil. Épp a színinfarktust akarja ez is rám hozni azzal, hogy ő most jelzi rezeg, mert sms-t kaptam. Ki a fene lehet az?

Na igen. Gondolhattam volna. A főnököm, hogy ne felejtsem el a leadási határidő két nap múlva lejár, persze nem maradhatott le a következő rész sem: "Édes drágaságom, miért nem adod meg magad? Látom, hogy napról-napra nyűgösebb neked a munkád, komolyan aggódom érted. Kicsi nyuszim segíts magadon és gyere be az irodámba, hogy ketten találhassunk megoldást a problémádra."

Nem írok vissza neki, hogy a legnagyobb problémám ő maga, és amúgy is költséges menet lenne számára, mert én nem elégszem meg a 2 perces "mámorral" amit nyújtani tudna így vehetne magának egy egész Viagra gyárat, hogy engem valóban ki tudjon elégíteni, bár gondolom ez az ő részéről nem szempont, mármint hogy nekem is jó legyen, a jót majd a számlámon látnám utána. De az az igazság inkább éhen döglök. Utálom, hogy a nyakamon lóg, mert most írta az sms-t, de előtte egy félórával telefonált is.

Amúgy már gondolkoztam azon, hogy hogyan is oldjam meg a problémám, mármint ami a regényes témát illeti. Találtam a neten egy oldalt, aminek "Az én kívánságom" a neve. nem kellet mást tennem, mint megadni néhány adatot, meg leírni a kívánságom. Nos, én regisztráltam, megadtam az adatokat és leírtam a kívánságom. Azt azért hozzá kell tennem, hogy mindezt egy üveg vörösbor elfogyasztása után tettem, (bár alkoholt, pláne ilyen nagy mennyiségben igen ritkán fogyasztok, mert az a típus vagyok, aki már egy kicsitől is képes beállni) és csak másnap láttam meg a beérkező e-maileim között az oldal részéről küldött sablonos üzenetet:

"Köszönjük, hogy regisztrált "Az én kívánságom" oldalán.

Reméljük minél előbb sikerül teljesítenünk kívánságát. Higgye el mindent megteszünk azért, hogy vágyai valósággá válnak. Mivel ön az 526743 regisztrált tagunk, kívánságát, ha módunkban áll, csak az Ön előtt lévő kívánságok után tudjuk teljesíteni, mert naponta csak egy kívánságot teljesít rendszerünk. Még egyszer köszönjük a bizalmát!

Üdvözlettel: A kívánság csapat"

Mindezt kb. 3 hete kaptam, tehát már eltelt 21 nap, ami azt jelenti, hogy ha pontosan számolok fejben, már csak 526722 napot kell várnom a kívánságom teljesülésére. Kiváló...

A francba már! Már megint a mobilom. Ha megint a főnököm az akkor esküszöm, holnap bemegyek az irodájába, de nem azért amit ő szeretne, hanem most már ordítozva megmondom a magamét és lehet, hogy megfenyegetem, hogy pert akasztok a nyakába. Na nem mintha módomban állna egy ügyvéd kifizetése, de egy próbát megér.

Hmmm... Meglepő. Nem ő az. Ez egy ismeretlen szám. Lássuk mit ír. "Holnap pontban 14.00-kor legyen a kikötőnél lévő kávézóban, megbízásunk van az Ön számára. Kérjük legyen pontos. Ha nem lesz ott megtaláljuk, az Ön érdeke is, hogy valóban pontban 14.00 kor a megadott helyszínen megjelenjen."

Jézusom mi ez? Valami hülye tréfa akar lenni? A hangvételből nem úgy tűnik. Na mindegy. Illetve nem, nem mindegy. Ki akar engem megbízni és mivel? Miért pont a kikötőnél? Nem igazán tudom, hogy elmenjek-e...

De végül is... Miért ne? Veszteni valóm, nem nagyon van és ami még érdekesebb, hogy lehet, hogy valami érdekes dolgot tudnak nekem ajánlani. Nem tudom mi lesz az, de az előérzetem - ami eddig soha nem csalt meg - azt súgja nagy változás lesz az életemben. A zsigereimben érzem. Oké bevallom, ezt a nagy változásos dumát nem én találtam ki, ma olvastam a kínai kajával jött szerencse sütimben. Azonban valóban a tudatom mélye azt súgja: Menj.

Na jó ezt még átgondolom, de addig is nem kínzom magam tovább, hanem lezuhanyozom, befekszem az ágyba, bekapcsolom a tévét és keresek valami műsort.

A holnap, meg majd csak holnap lesz, meg látjuk mi történik majd...

Bevezetés

Eme mű nem a szokványos módon keletkezett. Legalábbis nem úgy, mint ahogy a többi születik. Abban hasonlít csak társaira, hogy volt egy egyén, aki leült és megírta, de valójában sz alapötlet nem az övé, ő csak azért alkotta meg, mert egyszerűen jókedvet akart csempészni a stresszes és rohanó hétköznapokba. Ő egyszerűen bővítette, szélesítette a sztorit.

Mivel már annyi szó esett különleges keletkezési módjáról, elárulom miben is rejlik ez a különlegesség. Nem valami titkos, rejtélyes dologról van szó csupán csak annyiról, hogy főiskolás diákok kiszakadva a vizsgákkal és dolgozatokkal teli minden napokból egy közösségi oldalt segítségül hívva mókáznak egy kicsit, majd egyikük ezt a mókát blog oldalára kirakta és egy viszonylag kerek történet alakult ki belőle. Aztán ezt a történetet felhasználva harmadik társuk úgy döntött, hogy írónak - vagy legalábbis affélének - álcázza magát és tollat ragad, hogy megírja ennek hosszabb változatát is, és előzményekkel és következményekkel megtűzdelve a Kedves Olvasó elé tárja.

Nincs ezzel más célja, mint hogy más is jót derülve olvassa művét, és hogy legalább egy kicsit saját maga is érezze, hogy hagy valamit az utókornak. Azt pedig, hogy ez mennyire lesz maradandó, azt az idő dönti el. Lehet, hogy eljut másokhoz, netán siker lesz belőle, de az is előfordulhat, hogy az egész nem lesz több egy végzős, főiskolás lány vonaton írogatott szösszeneténél...